Számmisztika.net

Bemutatkozás

Iskolai végzettségem szerint bölcsész vagyok. Mivel az írás mindig is vonzott, sokszor, ha éppen rossz passzban voltam, olyan „napló-módjára” kiírtam magamból a gondolataimat. Később rájöttem, hogy a stressz oldásának van más, izgalmasabb módja is, bár az önismeret elsajátításához kétségtelenül ez is egy egészen jó módszer. Érdekelt, hogy ki vagyok, miért éppen itt élek, mi a feladatom, stb., ezért elkezdtem “kutakodni” az önismeret, a pszichológia és a spiritualitás irányában.

bemutatkozas

1995-ben találkoztam először az agykontrollal, ami tulajdonképpen elindított – ekkor még elsősorban az öngyógyítás, később pedig a másoknak való – segítségnyújtás útján. Néhány évvel később ismertem meg egyik első tanítómat, aki a legnagyobb hatást tette rám, tőle tanultam meg a számmisztika alapjait, tőle kaptam három reiki beavatást, és általa ismerhettem meg a tarot-kártyákat, és azok különleges misztériumát.

Az Éden Természetgyógyász Központban a numerológusi és tarot-mesteri oklevél mellett spirituális önismereti tanácsadó végzettséget szereztem. Úgy éreztem, mindez még mindig kevés a teljes körű segítői munkához, ezért először a Bach-virágterápiával, majd Lekszikov Attila Szimbolikus Szellemi Piramisával egészítettem ki a tanultakat. A módszerek hihetetlenül kiegészítik egymást, mélyebb betekintést engednek az emberi pszichébe, a problémák megértéséhez és megoldásához is közelebb visznek.

 

KARI SZILVIA
spirituális önismereti tanácsadó, numerológus, tarot-mester

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!