Számmisztika.net

2013 – A harmónia éve

2012-t a változás éveként jellemeztem. A változás azonban nem köthető egyetlen naphoz, az egy hosszabb folyamat eredménye. A december 21-hez kapcsolt világvége jóslatok szerencsére nem állták meg a helyüket. Hogy miért? Mert a változásoknak elsődlegesen a lélekben kell elindulniuk. Ezek a belső változások előbb-utóbb a külvilágban és ezzel egyidejűleg a saját életedben is jelentkezni fognak…. Tovább »

Csillagjegyek – karakterek: Az 5-ös

A számmisztikai képlet felállításakor figyelembe veszem azt is, hogy az illető melyik asztrológiai jegyben született, ugyanis igen jelentős eltérések láthatók az azonos karakter tulajdonságaiban. A csillagjegyek azt mutatják meg, hogy az egyén hogyan használja a karaktere jellemvonásait. Az ötösök nagyon érdekes emberek, náluk a többi karakterhez képest is sokkal észrevehetőbben jelentkeznek az egyes csillagjegyek tulajdonságai…. Tovább »

Légy kreatív!

Felfedeztem magamban olyasmit, amiről – a számmisztika képletem alapján – ugyan tudtam, hogy valahol mélyen bennem rejtőzik, de eddig inkább csak kerestem a módját, hogyan hozhatnám ki önmagamból. Mire gondolok? A 3-as szám kreatív energiájára. Születési képletemben nincs 3-as, amit azt jelenti, hogy életemben ez az egyik tanulandó feladat, de van 6-os, ami belső tartalma… Tovább »

Csillagjegyek – karakterek: A 4-es

A számmisztikai képlet felállításakor figyelembe veszem azt is, hogy a kérdező melyik asztrológiai jegyben született, az egyes karakterek jellemvonásait ugyanis jelentősen befolyásolhatják a csillagjegyek tulajdonságai. A csillagjegyek tehát módosítanak, finomítanak az alapvető karakterek jellemvonásain – persze lehet mindez fordítva is, a csillagjegyek tulajdonságait változtatják meg némiképp a karakterek… Ebben a bejegyzésben is kiemelem, hogy a… Tovább »

Az élet játéka

    “– Kicsoda ez a lány?    A doktor pillanatnyi habozás után válaszolt. – Városkánk egyik legismertebb hölgyének unokahúga. Whittier Pollyanna a neve. Jómagam még csak futólag ismerem a kis hölgyet, de betegeim hál’ Istennek, annál alaposabban ismerik!   Az ápoló elmosolyodott.   – És miféle csodaszert ír elő a kislány?   A doktor vállat vont…. Tovább »

Csillagjegyek – karakterek: A 3-as

A numerológia a képlet felállításakor alapvetően nem tesz különbséget az egyes asztrológiai jegyek tulajdonságai között, hanem úgy ítéli meg, mindegy ki melyik hónapban született, alapvető jellemvonásait a karaktere határozza meg. Bizonyos mértékben ez így is van, mégis a tapasztalataim azt mutatják, hogy az egyes csillagjegyek a személyiség elemzése során akár jelentős eltérést is mutathatnak. A… Tovább »

Csillagjegyek – karakterek: A 2-es

Az asztrológiai csillagjegyek és a számmisztikai karakterek összehasonlításáról készült sorozat első részében az 1-esekről volt szó, következzenek most a kettesek. Ismétlésként mindenki 2-es karakter, aki bármely hónap 2-án, 20-án, 11-én vagy 29-én született. Rájuk a legtöbb esetben a békére való törekvés, a békéltető szerep, az alkalmazkodás, a kapcsolatok iránti vágy, a társszerep fontossága, stb. a… Tovább »

Csillagjegyek, karakterek: Az 1-es

A Püthagoraszi karakter-numerológia kilenc alapvető személyiségtípust különböztet meg, ami tovább bővül a 31 naptári nap (azaz karakter) jellemvonásaiból adódó eltérésekkel. Mindezt pedig sokszor teljes egészében felborítja az asztrológia 12 csillagjegye. Hogy hogyan? 9 részes új sorozatom éppen ezeket az eltéréseket mutatja be. Természetesen, ahogyan arról korábban is már szó volt, az azonos karakterek (pl. mindenki… Tovább »

Gondolataid tesznek azzá, aki vagy!

Néhány napja megnéztem a Vaslady című filmet, amely az egykori brit miniszterelnök-nőről, Margaret Thatcherről készült Merryl Streep elképesztő alakításával. Történelmi szerepe azért is meghatározó, mert a mi – állítólag felvilágosult – nyugati világunkban ő volt az első nő, aki országa élére állhatott… Ez a bejegyzés elsősorban nem filmélményről szól, hanem egy nagyon is lényeges életfilozófiáról,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!